Day 16 / July 2– Július 2/ tizenhatodik nap

Itt volt az ideje hogy búcsut modnjunk a Balti Államoknak. Bár nem is tudom mért ők a baltiak, végül is Lengyelország, Németország, Dánia, Svédország, Finnország és Oroszország mind képviseltetik magukat a Balti Tenger partvonalán. Persze valószínűleg ez egy politikai definició földrajznevek mögé rejtőzve. A komp amúgy kora délután volt. S persze amilyen izgulós vagyok az ilyesmivel, elég sokat ténferegtünk és sertepertéltünk túl korán. Attól féltem örökre lekéssük a kompot vagy mi. Pedig hát Tallin nem is olyan nagyváros ráadásul még sosem késtem le kompot.

 

Volt egy játszószoba a gyerekeknek! Ernest ideje nagy részét ott töltötte. Liliom is, egy óriási tv-t bámulva. A kompok azok kompok amúgy. Egyet látott az ember, látta az összeset. Elsőnek izgisnek tünnek aztán kiderül hogy borzasztó uncsik. Az egyetken izgalmas dolog talán az hogy nemzetközi vizeken olcsóbb a pia, de ebben sem vagyok biztos, mindenesetre általában sokan részegek. 

 -------------

Time came to say goodbye to the Baltic States. (it’s funny they are called the Baltic states. Poland, Germany, Denmark, Sweden, Finland, even Russia could be called Baltic states too... unless it is a political definition hiding behind geography… as they so often do). We had our ferry early afternoon. Last bits and joys of town. Actually I can’t remember what we did. Probably not much considering in situations like this, in my desperate concern to miss the ferry I want to be there so early that we just end up being way early. And waste a lot of time waiting.

 

There was a giant playroom on the ferry and Ernest spent most of the time there. So did Liliom staring at a giant tv. Ferries are ferries. They sound exciting at first but they really dull. This one was no exception. I can’t even say that this was the first time I have driven on and off a ferry like a year before. 

Finland finally.

I think it didn’t really hit us at first. We perhaps sang songs or something but I am not even sure about that. Driving out of Helsinki is dull. Than to save time, we had a long drive to get to Keuru we drove on the highway. That’s dull too. So our first impression being back was increadible boredom. There were no storks.

But birch, birch, birch, birch and birch and birch… an increasing variety of plantlife. That we expected at least. 

After dinner we finally turned off the highway and at least the drive became more scenic. Our destination was an ecovillage outside of Keuru. We hoped to spend a couple of nights there, enjoy the local nature and get to know a bit a finnish settlement. 

Reaching Keuru we knew we were close and our anticipation grew. The weather was growing dull though. We followed the directions we had in our notes unknowing that a turn was missing (from our notes). We kept driving, the tarmac road eventually changed to gravel. We stopped to ask for directions at a house (very unmanly of me I know) but they couldn’t help. Some time later again. I started with asking if they speak English. I was told no, this is Finland, here we speak Finnish, what do you want?! I have not prepared myself to speak on day one and have our life depending on it. But I tried. Gradually, bit by bit I have had myself understood, we were even showed the map of local things. But couldn’t find whatever-tie which they have never heard off. But of course this was their kind of mökki, summer residence so they aren’t really locals I know, and really very sorry and sure, no problem we can fill your water bottle up… by the time it was time for us to move on we were almost like close friends. I think the couple were millimetres away from offering us to pitch our tent in their garden for the night…

It was around ten pm. We have driven 342 kms. We were exhausted. Found a flat spot next to an electricity something building and pitched our tent. Couldn’t really do it properly for the hard ground. We payed for it dear for it poured cats and dogs that night…

 --------------------------

Finnország, végre

Először föl se fogtuk igazán. Talán énekeltünk ezt azt de nem vagyok benne teljesen biztos. Helsinkiből kiautózni irgalmatlanul unalmas. Aztán irány Keuru. Hogy időt spóroljunk, autópállyán mentünk s bár ott se gyorsabban 80-90km/óránál, mégis egyenesebb s lakatlanabb. Irgalmatlanul unalmas az is. Nem embernek való utazási forma az autópállya. Persze az idő s tér modernista meghódításának egy grotszkul eltorzult formája ahogy manapság utazunk, az autópállya a tökéletes példa rá. Halálra untuk magunk. Gólyát sem láttunk.

Csak nyírt, nyír, nyír, nyír, nyír, nyír…. Elképesztő növényvilág változatosság. Legalább erre számítottunk.

Vacsora után magunk után hagytuk az autópállyát és így azért szebb volt. Egy ökufaluba tartottunk Keuru közelében. Pár napot akartunk ott tölteni, élvezni a környezetet, a közösséget, megismerni egy finn közösséget. 

Ahogy beértünk Keuruba már teljesen kimerültek voltunk, de izgalommal telve vártuk megérkezésünk pillanatát, tudtuk, közel van. Az idő egyre szürkébbre vált. Me a kézzel írott térképünk és jegyzeteink segítségével tájékozódtunk az utolsó szakaszra. 

A beton út eltünk alólunk s cask a kavicsok pattogását hallgattuk. Egyre távolabb éreztük magunk remélt uticélunktól. Megálltunk útbaigazítást lérni. Nem tudtak segíteni. Valamivel később megint de ott azzal kezdték mikor érdeklődtem, angolul beszélhetek e velük hogy ez itt Finnország, itt finnül beszélünk! (leszámítva a Svédet, az Oroszt, a Szomálit, a Sami-t hogy csak a legnagyobb kissebségi nyelveket említsem). Azért elhebegtem finnül amit akartam. Bár eléggé sokkolt a dolog, nem gondoltam, hogy akkor neke most első este finnül kel majd cseverésznem. Erre már barátságosabb lett a hangulat, kis kérdezősködés, a helyi térkép, nem sajnos fingjuk sincs róla hol lehet az az akérmelyik –tie. De ők sem igazából idevalóak, ez a mökkijük (nyári szállás). Egész megbarátkoztunk, közben csenben felzabáltak a szúnyogok. Azért mégsem ajánlották fel hogy üssünk sátrat a kertjükben. Talán ha még egy perc…

Kb 10 óra volt. 342kmt vezettünk. Még mentünk egy kicsit aztán találtunk egy lapos darab földet egy trafóház mellet. Köves volt s kemény. A sátrat csak a jólélek tartotta, valamelyik legalábbis, meg egy madzag a hátsó ütközőre kötve. Keményen megfizettünk ezért, egész éjszaka szakadt az esső.

Day 15 / July 1– Július 1/ tizenötödik nap

Ezen a reggel magunkkal vittük a szennyesünk ami azt jelentette, hogy az öszzes ruhánk, tulajdonképpen ami rajtunk volt, az is elfért volna a szennyes kategóriába de akkor híres, meztelen városnézők lehettünk volna. Előző nap találtunk egy mosodát. A mosoda a második megálló volt miután az útlevélért elmentünk (ami meglehetősen sokba került ahhoz képes hogy mennyi munka volt vele). A nap fénypontja viszont a hatalmas park volt, s azon belül is a nem annyira hatalmas gyermekek múzeumja, vagy gyerekmúzeum, vagy múzeum gyerekeknek vagy valami ilyesmi.

Egészen véletlenük fedeztük fel a létét még az előző nap mikor elmentünk a túrista információs és eligazitó központba. Megkérdeztük momentán van-e valami olcsó vagy akár ingyenes szórakozási lehetőség Tallinban ahove az ember gyerekekkel mehehet. Végighallgatuk hát az unalmas, fájóan unalmas múzeumok és egyebek listát majd egy ’apropó’ után ’lehet hogy ezt érdekesnek találnák’-kal felkonferálva megismertettünk a gyerekmúzeummal. Ami ráadásul nagyon olcsó is. Valószínűleg csak a munkáját végezte szegény s ell kell hogy listázzon mindenkinek, bármit is kérdeznek mielőtt válaszolna a kérdésekre.

Varázslatos hely volt. Icipici de fantasztikus. Liliom imádta. Ernest imádta. Mi is imádtuk mert ők imádták. A legkényelmesebb játszótér, játszóház ahol valaha is voltam. Talán az egyetlen hátulütője az ivókút alatti térdigérő vizesárok volt amiben Ernest meg is fürdött. De legalább akkor már távozóban voltunk. Persze előszőr elmentünk a tiszta ruhánkért. Este hát tiszta ruhák és a most már szokásos, borzalmas zaj.

This morning we took our laundry with us having found out about a laundrette the previous day. Taking our laundry with us pretty much meant taking all our clothes except for what we wore that morning. After picking up the passport (and handing over a considerable amount of cash for really not that much effort on the UK’s part) we dropped off our washing and headed out toward the giant parky bits on the east where we knew, was a museum of children, or for children, or children’s. 

We found out about it by pure accident. We were at the tourist office the evening before and asked if there was anything cheap to do in Tallinn with children. We were given a list of endlessly boring, even torturous museums and activities. Than as a ‘oh, and maybe this could be interesting... perhaps, the children’s museum’ which by the way is dirt cheap. I guess perhaps she just had the job to tell you everything before telling you stuff you actually want to know.

It was a magnificent place. Kind of small but totally fun. Lily loved it. Ernest loved it. We loved it because they loved it. It was the most comfortable playground basically we have ever been to.  except for the bit under the drinking fountain where Ernest took a swim in knee deep filthy water. But at least by then we were heading home anyway. Well, after picking up laundry. Clean clothes and more of the noise.

Day 14 / June 30– Június 30/ tizennegyedik nap

Átvészeltük az éjszakát részegek Karaokéját hallgatva a z öblön túli üdülőközpontból. Csakazért is valamelyest felfrissültünk reggelre és viszonlyag korán elindultunk a városba hogy a megbeszélt időre Britannia kicsi Tallini szegletéhez érjünk hogy elképesztő öszzeget ránkhúzhassanak csupán azért hogy átkompozhassunk a Balti tengeren. Szerencsére megtaláltuk az egyetlen Tallini parkoló anomáliát. Ingyen parkolhattunk egész napa belvárostól mintegy köpetnyire, a britt követségtől alig 100 méterre. Természetesen Ernest elaludt a kocsiban, így én kint maradtam vele. Megfigyeltem hogy eme valószerűtlen ingyen parkolót elsősorban a követség dolgozói s nyári vándor koldusok  hasznáják franciaországból. Fura párosítás. 

Mindenesetre boldogan hagytuk az autót a napra az ingyenparkolóba hogy a napot Tallin varázslatos belvárosáb töltsük.

Bár hamar rájöttem, szépnek szép de... nem vagyok egy nagy városi ember többé, arról nem is beszélve hogy ha sok a túrista, az különösen kényelmetlen. Ráadásul egy belváros nem éppen segitőkész ha arról van szó hogy az ember lehetőleg minnél többet megőrizzen soványodó pénztárcája tartalmából. Persze azért szép napunk volt. Tallinn szép hely, nagyon északi, kicsit középeurópai is, és itt már szinte keresni kell hogy a szovjet kor lenyomatait észrevegye az ember. Észországból persze mást nem láttunk, de itt, minth soha nem is lett volna az az idő.

Nyugodtan, tudvo hogy a britt bürokrácia csendesen darálja ügyünk előre nyugodt szívvel indultunk vissza vacak, zsúfolt, és zajos kempingünkbe. 

We got through the night listening to karaoke, drunks’ singing from the holiday resort across the bay. But we were revitalised never the less and shortly after breakfast drove into town to reach the piece of Britain that was going to take an incredible amount of money from us so that we can ferry across the Baltic. Luckily we found the parking anomaly in Tallinn, the single plot of land where one could park free of charge (about 100m from the Embassy). Ernest of course fell asleep in the car so waiting on Jen and Lili I figured out that this parking anomaly is used primarily by stuff at the embassy and travelling baggers from France. An odd combination. But anyways we were pleased to leave the car there for the day and had to the magic city of the Baltic coast.

Pretty as it may I quickly realised that it isn’t that magic. I am not a person for city breaks you know, especially when you are on a shoestring budget, cities can become a bit of a strain on one’s resources. But I think all in all we have had a nice day. Certainly a pleasant place to be wondering around.

Knowing that the bureaucratic machinery of the UK has been set into motion we left the town in content exhaustion heading for our overcrowded, smelly and noisy campsite to enjoy another pleasant evening and night…