Day 12 / June 28– Június 28/ tizenkettedik nap

Thinking back, I must admit that this day was The day of our journey. The old campers left in the morning leaving for us much of the grounds. We shortly slipped into a way of being where time ceased to exist. The routines of the day became joys. I had to go out to the shop at some point,  maybe I was gone for an hour or so. Jen and the children spent the time doing the laundry. She claimed she never had such a relaxing time. 

We of course spent time on the beach and finally, for the first time of my life I swam in the Baltic. Jen didn’t think I would go in. She has known me for some years and not once she saw me in a natural body of water. True enough, I think I have swum in the North Sea maybe once or twice before we met and I have lived in Oulu for three years without trying – in front of her – swimming in the open. (once in an October I went in to the river)

Different times come now. It wasn’t easy though. The coast wasn’t  allowing for a sudden dip. That was a good distance away. I had to run and do it fast. I left everything behind… (there is no video of this)

We talked that perhaps in the future we could holiday just finding a nice campsite like this (now we know of 2 such places in Europe). We could rent a spot for a month don’t go anywhere, only enjoy being, living in its most simple ways.

This time we only had this day. We realised that we had to get to Tallinn earlier than we wanted to. Jen was in need of a valid passport to cross the sea. After the weekend it could have been too late and we could have missed the arrival of our belongings to Oulu. (which eventually wouldn’t have been an issue as they came at the latest possible convenience of the shipping agents). All in all, we only had this one full day at our dream camp. The following day we had to move on.

Talán az út legpompásabb napja volt. Végre megtaláltuk amit már 2000km óta kerestünk. A laza, igényesen igénytelen kemping ahol körülölel a csend s a fák s ahol a balti tenger vígan cirógatja az ember lábát a kék ég alatt. 

Napközben elmentem vásárolni Jen meg a fiatalsággal meditative mosott. Régen érezte ilyen jól mahágát állította, s el is beszélgettünk róla, milyen ragyogó lenne egyszer egy hónapot is eltölteni egy ilyen helyen. Csak lenni, lazítani, a napi teendőkkel bíbelődvén és egyébb természetközeli hobbyikkal.

Természetesen a partra is lementünk egy időre. Jen s önmagam meglepetésére megmártóztam a Balti habjaiban. Először életembe pedig már 3 évet éltem mellette. Jen mondta igazán meglepődött hisz mióta ismer Saunázást leszámítva még nem látott engem természetes vízbe mártózni.  Pedig elég nagy kihívás volt, borzasztó soká kezdett csak el méyülni végre. Nagyon sokat kellett szaladni de legalább nem volt rajtam semmi hogy visszatartson. Ha másért nem legalább ezért érdemes élni.

Sajnos valamire rájöttünk napközben ami picit beárnyékolta örömünk. Másnap mindenképpen útra kellet hogy keljünk megint hogy még a hétvége előtt (pontosabban legkésőbb csütörtökön (ami másnap volt)) elérjük Tallinnt. Jennek érvényes útlevélre volt szüksége az átkeléshez s ha hétvége után szerezzük be lekéshettük volna a holmink Ouluba érkezését. 

Legalább most már két olyan kempinget ismerünk Európában ahol érdemes hosszabb időt eltölteni. Ez is valami. 

Day 11 / June 27– Június 27/ tizenegyedik nap

Útra keltünk ismét, ezúttal tudtuk, alig 100km-t kell menni mielőtt tuti találunk kempinget. Volt térképünk és benfentes infónk amit z eldugott luxuskempingünkben adtak. 

Mint látható elég borús reggelünk volt, hűvös is. Ahogy elindultunk viszont, mire megláttuk a Balti tengert eltűnt az összes felhő, csodálatos érzés volt, különös tekintettel, hogy ezen északi tájon, a Balti tenger partján még mindíg sok sok gólyát láttunk s már már mámorosan üvöltve adtuk egymás tudtára ’stOrk!

Meg is találtuk az elsőt s úgy ez is inkább amolyan modern kemping volt ahor a sátrasokat már nem szívesen látják. Itt volt egy tábla egy előttünk eddig ismeretlen kempinghez, be is néztünk oda de valamiért továbbhalytottunk. Nem tűnt közelinek a tengerpart.

Végül megtaláltuk a tengerparti kempinget. Ezt se kempingezőknek készítették, s a mivel a világon semmi se fogta a szelet, sátrazni szar lett volna. Visszamentünk hát az előzőleg jelöletlen helyre és rájöttünk végre, ennél többről nem is álmodhattunk volna. Megtaláltuk a számításunk ( a tengerpart kb 51 méterre volt a fák takarásában).

Összeismerkedtünk néhány életviteli kempingezővel. Régi Mercedes lakóbuszokon járják a világot. Pontosabban az egyik pár, a másik csak néhány hétre évente. Együtt tábortüzeztünk dumáltunk. Jó volt végre olyanokkal találkozni kik nem gondolták komplett őrültek vagyunk. Kicsit irigyeltük is őket s kicsit ki is nevettük amikor mempróbáltak pöpecek lenni az utazásaikkal. Minket az ilyesmivel már nehéz amítani. Végül is egy 32 éves Ladával utazunk két gyerekkel.

--

On the road again, knowing this time we will drive less than 100km. We were also equipped with special, trusty knowledge acquired at our previous night’s stay; a map of cool campsites of Latvia. There were two on the coast before the border to Estonia and we knew for a fact that one of them was on the coast. 

It was a cloudy morning but as the Baltic at long last came to our site the last of the clouds have disappeared and the weather turned. It was warm, sunny and wonderful. Our stork spotting hobby has also begun to take a turn as we grew ever more excited when seeing one of these bellowed birds screaming on the top of our voices ’stOrk!’ We knew deep in our hearts that we were getting closer to lands where storks are nothing more than twisted characters of financially motivated fairy tales. 

We found the first campsite and it was a place where teambuilding meetings and other crazy courses organised everyone getting drunk in the evenings in the onsite fancy bar and a place where regular campers aren’t really welcome. However, there was a sing for another cam just further down the road. It was an amazing place and at first we didn’t believe our luck so we drove on to the next spot on our map.

That was a mistake, the place should have remained a spot on the map. It was a sorry windswept place without anything at all to give an impression it’s nice. So we went back to the little place at the end ot the road which turned out to be just 51 meters from the shore, which was right behind the trees. It was a good place, we loved it. The kite flew. 

We met some people as well for a change – although they left next morning. Interesting folk, two couples with two Mercedes campers. Both almost as aged as our car. One of the couples have been living in the car for a good many of years traveling the world, always on the road. We were a bit jealous yet smiled at them too. I think they were used to impress people, but when it comes to traveling we are hard to get. Have had, and were having our own fair share of ’unusual’ ways.

.

Day 10 / June 26– Június 26/ tizedik nap

It was time to go. And we did, deciding to stop only for lunch and coffee until we reach the Baltic. And at time we were serious about this. The whole journey wasn’t happening proper, rubbish or non existent campsites and on top of it all, barely favourable or particularly unfavourable weather conditions. 

This morning it was kind of cloudy and miserable as well. It remained so for much of the drive ahead of us. It was a long drive especially with the turning and twisting around just north of Riga. We followed signs for campsites only to find them not existing anymore or being turned into a holiday resort where we weren’t welcome. 

We didn’t quite make it to the coast. At last, Driving through a military exercise and training ground on a road that was probably only suitable for tanks we found a pretty nice place. Only that it was most deserted on a Sunday evening, but that didn’t bother us much after sitting the car for 413 kms. We decided once again to take a bungalow.

Lili loved the place, we haven’t seen a playground since Lublin and it was a real nice one. It was a free place and there was also hot water that didn’t smell like rotten eggs. It was pleasant and even the sun came out. We made a fire and had a rather relaxing evening.

--

Itt volt ay ideje hogy nekilássunk a napnap. Elhatároztuk hogy csak ebédre meg kávézni álunk meg. A cél Rigától északra egy, bármely kemping. Arrafelé sok van. Hittünk been, hogy ha kijutunk a a Balti tengerhez, minden jóra fordul. Rengeteget autóztunk aznap, de a partig nem jutottunk el. Találtunk olyan kempinget ami már bezárt, vagy átalakult, most üdülőotthonok sokasága volt (a kemping kiirás tizenvalahány kilóméterről még így is hivogatott). 

Végül egy katonai gyakorlóövezeten keresztülautózva, úton, amit talán már csak tankok bírna sikerült találnunk egy meglehetősen kellemes kempinget, szokás szerint teljesen üres volt persze de me maradtunk s ki is vettünk agy faházat. 413km után pihenni akartunk. Lili nagyon örül a játszótérnek, Lublin óta nem volt játszótér. 

Rengeteg hely volt, kényelem, biztonság, este még a nap is kisütött s mi tábortüzet is csináltunk.  

Day 9 / June 25– Június 25/ kilencedik nap

A nap amikor nem mentünk sehova, csak be a közeli kisvárosba ahol még cumit sem árultak (bár ez sem iaz mert megtaláltuk a gyógyszertárat s ott biztos árultak volna de mikor a boltban kérdezősködtünk előző nap ez nem jutott eszükbe hogy oda küldjenek) . viszont volt temető os, régi s új is.

The day when we haven't really gone anywhere, only to the nearby little town where they didn't really sell dummies, altough we have found the pharmacist now and maybe they did. We didn't chekc. The previous day at the shop they could have suggested to try instead of driving 30kms. There were cemeteries too, old and new

And some strange giant wood carving figurines fetish
És óriás fafargvány mánia is

Day 8 / June 24 – Június 24/ nyolcadik nap

I slept well and yet again we were quick packing up camp and leaving. Lithuania and the last planned stop awaited us. At this stage I have no idea why and why we believed we would find anything there other than ruins of a long forgotten campsite.

We had no choice but the hope that eventually we find our dream spot to take a couple of days rest. Although this has not happened, close to the Polish-Lithuanian border at Seirijai, 271 km from our previous night’s rest we have found a disappointing, but at least existing campsite. They had had a washing machine to which we were granted access to. We have lost the dummy so after setting up camp and doing some laundry we took a 30km ride to the nearest pharmacy to get one. It was the most expensive dummy we have ever purchased. We noticed that our environment for this last 300kms has begun to acquire ‘nordic’ characteristics. 

Jól aludtam, bár nem tudom ezt a többiekről el lehetett e mondani. Reggel gyorsan tábort bontottunk s nekivágtunk az aznapi útnak. Litvánia, és az utolsó előre tervezett megálló már várt ránk. Úgy éreztem a balti államok talán változást hoz meggyötört túránknak. De nem tudnám megmagyarázni miért számítottunk arra hogy rég elfeledett romokon kívül ez utolsó kempin bármit is tartogatna számunkra. 

271 km-t vezettünk Seirijai-ig, nagyon kellemes utakon, csupán a normálisan 100-110 de mögénk szörult 20 tonnás szörnyetegek nyugtalanítottak kicsit másfél méterre a hátsó lökháritótól. 

Nem volt más választásunk mint abban bízni hogy talán mégiscsak elérjük az igért kánaánt hol leglább pár napra megpihenhetünk, emberi körülmények közt. Persze nem így történt s bár volt kemping, lakókocsiknak volt kialakítva, s ez némi kényelmetlenséget okozott. De azért megtette s szerencsére a mosógéphez is hozzáengedtek minket. 

A cumit elhagytuk, úgyhogy táborverés és mosás után még egy 30 kilóméteres bevásárlóutra indultunk s végül megvettük a valaha általunk vásárolt legdrágább cumit (azóta kiderült – mikor azt hittük ezt is elhagytuk (már itt ouluban) hogy Ernest különösebb gond nélkül hozzászokott jelenlétének hiányához).  

Az elmúlt 300 kmen feltünt hogy egyre északibb, (nordic) a környezetünk, természeben is de az emberi dolgok is. 

Day 7 / June 23 – Június 23/ hetedik nap

Hát elhagytuk Lublint s nekivágtunk keletlengyelországnak hogy elérkezzünk... egész elfelejtettem a nevét, Bialowieskába 277 km után. Itt élnek európában az utolsó szabad bölények, ha egy elkerített vadaspark még nevezhető szabadnak. Álmaink erdei kempingjét reméltük itt találni, már előre kinéztük ezt is és hittünk benne, olyan nincs hogy ez se jöjjön be. 

Útközben többször fönnakadtunk. Elfelejtettük, hogy Johannus van. Nyári napforduló álá katolikosul (s finnül máshogy nem tudom mi a neve).Hosszú menetek s egyebek. Csodálatos volt.

A vadasparkba nem engedtek be, csak fizetett túravezetővel lehetett bejutni az meg 50Euro volt. Inkább nem túráztunk. 

Este 990kmen állt a számláló, ami azt jelenti hogya az első, számlálatlan 200kmt is beleszámoljuk, nemsokkal Lublin után mögöttünk maradt az elso 1000km. 

--------------------------

So we left Lublin and drove north in Easter Poland a whole 277kms. Our aim was Bialowieska where is the last remaining wild bison herds are to be found. Haven’t seen a single one of them, except for the plastic ones outside guesthouses. Anyways, don’t know if a fenced park can be rally called the wild or perhaps just a really large zoo. 

We were also heading for our dream campsite, the forest campsite which we found on the web and hoped our luck will turn and we would actually start finding places that existed. 

On the way we were slowed by several Johannus parades (whatever the proper christian name of midsummer is). They weren’t exactly paredy though. We weren’t let in the park for a general lack of paid guide.

When we finished driving the counter showed 990km which means that counting the unregistered first 200km we reached a 1000km not long after Lublin.